Elértem a végső célomat, amiért elindultam. 2014-ben, mikor megismertem az ugandai Zipporah-t, megfogadtam, hogy eljövök meglátogatni a családját. (Akkori bejegyzésem itt.) Lenyűgözött, amiket a családjáról mesélt, s látni akartam ezt a saját szememmel.

Két napja érkeztünk hozzájuk Guluba, azóta köztük élünk. Persze vendégként: segítenek, kiszolgálnak…

Mikor megkérdeztem Zipporah-t, hányan vannak, elgondolkodott, majd azt mondta, 15-en vannak testvérek. A ház nagy, van vagy 8 hálója, ha jól értettem, így nekünk is bőven jutott hely, hisz a 15-ből nagyon sokan már felnőttek, s vagy nem itt élnek, vagy épp elutaztak valahova dolgozni. Akikkel találkoztunk, mind szuper kedvesek és nagyon izgalmas társaságok. Mind képzettek és nagyon jól beszélnek angolul, még a nyolcéves unoka is.

Ma beszélgettem az anyukával a családjáról. Ha jól sejtem, ő a 60. születésnapja felé közeledik lassan, 3 éve van a nyugdíjig.
- Szóval 15 gyereke van?
- Ó nem, több annál!
- Igen? Mennyi?
- 18-20. De már nagyon elfáradtam.
- Ennyi gyereket szült?
- Nem, ebből 7 édes gyermekem. A többit mondjuk úgy, örökbefogadtuk. A férjem testvéreivel kezdődött. Édesapja nagyon korán hunyt el, mikor John még csak 18 volt. Onnantól ő gondoskodott a testvéreiről, befogadtuk őket magunkhoz. Sajnos a testvérek közül sokan szintén viszonylag korán eltávoztak, így az ő gyerekeiket is befogadtuk. Így neveltünk fel majdnem huszat.
- Wow. Ez gyönyörű. És hogy jutott pénz ennyi gyerekre?
- Ó, könnyen. Nem kell ehhez pénz, csak ásni kell. Ott volt a kert, ahol volt étel bőven. Sosem éhezett senki, mindig kiegyensúlyozottan tápláltunk mindenkit, mint ahogy most is. – mutatott a csodálatos vacsorára, amit éppen fogyasztottunk. Az nem kifejezés, hogy bőséges volt. Mellette isteni és szuper egészséges. Csupa háztáji alapanyag, ami mesterséges anyagot sosem látott.  – Csak néhány dologra kellett pénz, ha valami másra volt étvágyunk. – folytatta. – Kecske, csirke volt otthon, csak akkor kellett pénz, ha például marhát akartunk enni. És iskolába is elküldtük mindegyiküket, bár a befogadott gyerekek közül sokan kihullottak az iskolából. Nem szerették, panaszkodtak, hogy rosszul bánunk velük, amikor tanulni, vagy ásni küldtük őket.

Néztem ezt a csodálatos asszonyt, s a szívem szakadt meg. Tanítónő, a férje nyugdíjazott pap. Nagyon jó emberek. És a befogadott árva gyerekek nem értékelték…

A nagy gyerekek, akikkel találkoztam, mind csodálatos emberek, nagyon élveztük mindegyikük társaságát. Kb. hetükkel találkoztunk, vannak, akik unokatestvérek, nem édes testvérek. Mind segítenek a házimunkában, nagyon szépen működnek együtt.

TV-jük nincs, vagy legalább is sosem láttam őket tévézni. Szerintem azért nincs, mert nem szeretnék. Egész nap az udvaron, vagy a verandán láttam őket, ha itthon voltak: együtt dolgoztak, beszélgettek, minket cukkoltak. Nagyokat nevettünk.

Csodálatos példaképek.