- De hisz én azt hittem, nem is szereted a halat! - csodálkozott el Simeon, s megbeszéltük: még aznap elmegyünk sülthalat enni. Nem volt egyszerű, mert egész nap össze-vissza rohangászott, ahogy szokott, de 2-3 felé csak sikerült odaérnünk.

Már a környéktől nagyon jó kedvem lett: több (számunkra szakadt) étterem sorakozott a parton, s mindegyik kapujában legalább 2 alkalmazott kiabált nagy kézmozdulatokkal felénk szuahéliül, hogy menjünk hozzájuk enni. Mi a vízhez legközelebb eső helyet választottuk: egy berácsozott, beton padlójú teraszon néhány kósza, megfakult műanyag kertiszék és egy ásítozó pincér. 

Az éttermek között autómosó üzemel. A tóban mossák őket... :( További képek itt.

Rövidesen, az italok felvétele után (1 literes dobozban hozták ki a mangólevet) kihoztak tálcán két hatalmas halat, hogy válasszunk. A farkuknál fogva emelgette őket a pincérnő, körültekintően nyomkodták, hogy a legjobbat válasszuk. Persze végül a nagyobb nyert.

A tilápiát itt fogják a Viktória-tóban. 20 percig sütik olajban (hogy elmerüljön benne). Közben - ahogy azt minden más étellel is teszik - hagymát pirítanak, majd ráborítanak egy adag felkockázott paradicsomot. Ezt jól összesütik, s ezt borítják rá a halra. Mellé párolt zöldség és ugali (kukoricakenyér) jár. Fogyasztás csakis kézzel.

ISTENI!

Ár: 2000 KSH 2 főre üdítővel. (5.400 Ft)

Elégedett falatozás. További képek itt.

Az étterembe folyamatosan bejártak a mozgó árusok. Volt, aki cipőt, másikuk hangfalalakat kínált. Az én érdeklődésem az utolsó kézműves kötötte le: valami puha kőzetből faragott dísztárgyakat. Lefestette őket, majd késsel karcolt bele rajzokat. Nagyon vicces fazon volt, nem tágított a fehér ember mellől. Mutogatta, hogy rajzolja a halat, az elefántot...

A bizonyíték: tényleg ő faragja! További képek itt.

Kíváncsi voltam, mennyiért árulja a saját művészetét, amit felhívásként vett keringőre. A kinézett Afrika-alakú titok-láda 8000 KSH (21.600 Ft) kikiáltási árról indult - itt ugyanis az utcai árusokkal szinte kötelező alkudni. Mondtam neki, nagyon értékelem a művészetét, de kizárt, hogy én ennyit szánjak egy szuvenírre.

Addig szédítettük egymást, míg végül elértük az általam kigondolt legmagasabb árat: 1000 KSH-t (2700 Ft). Akkorra már annyira nevettem, hogy úgy voltam vele: már csak a szórakozásért is megéri ennyit fizetni neki.

Valószínűleg még így is boldogan távozott a figura, talán 500-ért is odaadta volna, ha nem nézünk ki ennyire gazdagnak. De annyiért már nekem nem lett volna pofám kézműves terméket venni.

Két nappal később ülünk a tárgyalóban, s a szomszéd iroda bérlői lelkesen ismerkednek velem. Sorban bemutatkoztak, próbálták elérni, hogy megjegyezzem a nevüket, majd jött a kérdés:
- Kóstoltad már a csirkét?
- Igen, tegnap ettem itt az egyetem éttermében.
- Ó, az nem az igazi! - mondták, pedig elképesztő finom volt az is, s jött a zseniális ötlet: menjünk el csoportosan csirkét enni ebédidőben az Institute Bárba.

A falatozó kollektíva. További képek itt.

Ők is szuper barátságosak voltak. A kedvencük az volt, hogy a tánctudásomat dicsérjék, merthogy előző pénteken láttak a diszkóban. Dagadt a mellkasom a büszkeségtől: szerintük úgy táncolok, mint egy született afrikai!

A csirke szintén isteni volt, ezek a kenyaiak nem tudnak rosszat főzni. Pirított hagymán paradicsommal főzték ki a vegyes csirke-darabokat. Volt benne mell, comb, nyak, láb, fej, zuza, minden! 2 nagy tálban hozták ki, úgyhogy gyorsan kellett enni, hogy ne maradjunk le a legjobb falatokról. 

Ár: 500 KSH / fő üdítővel. (1.350 Ft)